Egy nap a mama beszélni hívott minket. Nem tudtuk miről lesz szó, így vidáman mentünk be a barlangba, ahol ő már várt minket.
-Nos gyerekek.. Meséltem már nektek arról, hogy néha el kell mennem, ugye?
-Igen-felelte Karom és Tüske
-MIII??? DDDD:Itthagysz EZEKKEL???? D:-mire a két sikló elkezdett röhögni
-Sajnos igen. Dolgom van... egy izé.. személlyel..-felelte anyu komoran.
-Majd azért mesélsz neki rólunk? :(
-Ugye nem leszel sokáig távol? :(
-Ugye viszel engem is, nem hagysz itt ezekkel? :OO
-Igen,nem,NEM. Nem vihetek oda senkit.. még a végén ott fognak titeket.. és azt nem szeretném.
-De..de..de...de.de.de.de.dededededededee de NEEEEEEEEEE :(
-Dede. De nyugodjatok meg, megkértem a nagymamát és a nagypapát, hogy vigyázzanak rátok :)
-MIIIII????-Néztek ledöbbenten testvéreim
-Mi a baj a nagyszülőkkel? Én óvodában mindig az ő meséikre aludtam el.
-Az, hogy te nem ismered a mi nagyszüleinket!! Poshadt hal szaguk van, unalmasak, folyamatos szófosásuk van, és ami a legrosszabb: Dedósnak néznek minket!! Legutóbb, amikor eljött a mama, akkor beöltöztetett valami virágruhába -_-
Erre mindenki röhögni kezdett, még anya is:D
Még egy kicsit beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk a mamától, ugyanis ő hajnalban indult is el aa... nemtudomhova xd
Én viszont felébredtem, és még utoljára hozzábújtam, hisz nem is tudtam, meddig lesz távol. Amikor visszafeküdtem aludni, akkor egy ismerős álom tért vissza: a mama majdnem elveszítésének napja.. Ezt most nem fogom leírni, ha érdekel, olvassátok vissza a 6. részt xd *önreklám* Fogalmam sem volt, hogy hogyan telnek majd ezek a napok, de azt tudtam, hogy szörnyen fog hiányozni mama.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése